2015. július 16., csütörtök

Hitvédelmi idézetek és maximák Chestertontól

Nem bibliai kommentárok, nem teológiai gondolatok azok az eszközök, amelyeket Chesterton használ. Ő a józan, világos ész mestere, és ragyogó éleslátásának köszönhetően olyan szempontokat tár az olvasói elé, méghozzá olyan leleményesen, sziporkázóan fogalmazva, hogy az ember önkéntelenül is csettint egyet. Talán nem véletlenül írta azt egy protestáns kiadó egyik antalógiájában, hogy Chesterton "az orthodox* kereszténység korának legrátermettebb és legdúsabb fantáziájú védelmezője". Nem "egyéjszakás" könyvek ezek, hiszen szinte minden egyes bekezdést fel kell dolgozni, el kell gondolkodni rajtuk, hogy ráhangolódjunk Chesterton könnyednek és egyszerűnek tűnő, de mégis mélyenszántó gondolataira, ám amint feldolgozza az ember, máris alig várja a következő bekezdést.
(* az orthodox szó akkoriban nem a keleti orthodox egyházra utalt, hanem a heterodox, modern szó ellentéteként kell érteni itt is, és Chesterton műveiben is.)

Ki volt Chesterton?

Gilbert Keith Chesterton egyike volt Anglia vezető irodalmi és hitvédelmi szereplőinek a XX. század első harmadában. Az ateista Georg Bernard Shaw, aki nagyon jó barátja volt Chestertonnak egy "kolosszális géniusz"-nak nevezte, kétségtelenül élcelődve a kétértelmű kifejezéssel (Chesterton meglehetősen telt alkat volt késői éveiben). A nagy anglikán költő, T. S. Eliot ezt mondta róla: "Azt hiszem többet tett, mint bárki más ez időben. fenntartva egy jelentős kisebbség létét a modern világban." C. S. Lewis, aki talán a legnagyobb keresztény apologéta a Chesterton utáni időben, és szintén anglikán volt, 1925-ben, még ateistaként, így jellemezte őt:
Amikor elolvastam Chesterton Az örökkévaló ember című könyvét, és először láttam meg a történelem teljes keresztény körvonalát egy olyan alakban, amely nekem is értelmesnek tűnt. már akkor úgy gondoltam Chestertonra, mint a legértelmesebb ember, "leszámítva a kereszténységét". Most igazából úgy hiszem, hogy úgy gondolok a kereszténységre magára, mint ami egy nagyon értelmes dolog, "leszámítva a kereszténységét".
Amikor 1963-ban, hat hónappal a halála előtt megkérdezték, hogy melyik keresztény író segített neki, Lewis ezt válaszolta: "A kortárs könyvek közül, amelyik a legtöbb segítséget adta nekem, Chesterton Az örökkévaló embere volt."
Chesterton közel 100 könyvet írt, beleértve a klasszikus Igazságot! és Az ember, aki csütörtök volt címűt, valamint Aquinói Szent Tamás és Assisi Szent Ferenc életrajzát. Kb. 125 folyóiratba írt cikkeket, de nagyon tehetséges irodalomkritikus, misztikus író, közgazdasági, politikai és társadalomelemző, szónok, humorista és költő is volt. 1922-ben lépett a Katolikus Egyházba.




Megfontolandó Chesterton-idézetek

A hagyomány

"A tradíciót úgy is meghatározhatjuk, hogy az nem egyéb, mint a választójog kiterjesztése. A tradíció annyit jelent, hogy megadjuk a választójogot a legmélyebbre szorult társadalmi osztálynak: őseinknek. Ez a halottak demokráciája. A tradíció nem hajlandó alávetni magát annak a csekélyszámú és pökhendi oligarchiának, mely azokból áll, akik a véletlen szerencse folytán még itt vannak közöttünk. Minden demokrata tiltakozik az ellen, hogy valakit megfosszanak jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy megszületett; a tradíció viszont tiltakozik az ellen, hogy az embert megfosszák jogaitól, csak azért, mert a sors úgy hozta, hogy már meghalt. A demokrácia azt tanítja nekünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az inasunk; a tradíció azt kéri tőlünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az apánk. Én magam semmiképp se tudom elválasztani egymástól a demokrácia és a tradíció gondolatát; számomra nyilvánvaló, hogy a kettő egy és ugyanaz." (Gilbert K. Chesterton: Igazságot! /Orthodoxy/ In: Igazságot! - Az örökkévaló ember. Szent István Társulat 1985. 49-50. o.) [Továbbiakban az oldalszám ennek a kettős kiadású könyvnek az oldalaira utal.]

Az igazhitűség

"Íme, az ortodoxia izgató regénye. Az emberek annak a bolond szokásnak rabjává lettek, hogy úgy beszélnek az ortodoxiáról, mint valami nehézkes, sivár és megülepedett dologról. Pedig nincs az ortodoxiánál kockázatosabb és érdekfeszítőbb. Az ortodoxia maga az egészség; és az egészség mindig drámaibb, mint a téboly. Az ortodoxia annak az embernek az egyensúlya, aki őrülten száguldó lovak mögött tartja a gyeplőszárat, s bár látszólag hol erre, hol arra dől és meginog, mégis megőrzi minden egyes testtartásában a szobrok szépségét és az aritmetika pontosságát. Az ortodox Egyház sohasem tért a kitaposott útra, nem fogadta el a konvenciókat; az ortodox Egyház sohasem volt tiszteletreméltóan mértékletes. Könnyebb lett volna elfogadnia az ariánusok földi hatalmát. Könnyebb lett volna a kálvinista 17. században belehajtani a predesztináció feneketlen árkába. Könnyű őrültnek, könnyű eretneknek lenni. Mindig könnyű a kor feje után indulni, de nehéz dolog vigyázni saját fejünkre. Mindig könnyű modernistának, mindig könnyű sznobnak lenni. Könnyű lett volna belezuhanni a tévedések és túlzások e nyílt csapdáiba, melyek mint egymást váltó divatok és szekták húzódnak végig a kereszténység történelmi útján. Mindig könnyű elesni; hiszen temérdek sarok van, ahol el lehet botolni, de csak egy van, ahol meg lehet állni. Magától értetődő és kényelmes dolog lett volna belezuhanni, a gnoszticizmustól a keresztény scientistákig, valamelyik hóbortba. Ámde kerülni mindezt: szédítő kaland; és lelki szemeim előtt mennydörögve száguld az égi szekér korszakokon át, az ostoba eretnekségek hanyattesnek vagy orra buknak, míg a merész igazság, bár meginog, diadalmasan megáll." (Gilbert K. Chesterton: Igazságot! /Orthodoxy/ 104-105. o.)

A haladásról (1)

Ne vitatkozzunk az "evolúció" és a "haladás" szavak értelmén; bár ami engem illet, szívesebben nevezem reformnak. Mert a "reform" szó magában foglalja azt, hogy a világot valaminek a képére igyekszünk átformálni, és ez a kép már létezik szellemünkben... E kérdésben tetten érhető korunk egész ingatagsága és rettentő zűrzavara. Összekevertünk két különböző és egymással ellentétes dolgot. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy szakadatlanul változtatjuk a világot, mert azt akarjuk, hogy egyre jobban hasonlítson az elképzeléshez. Ma viszont a haladás azt jelenti, hogy szakadatlanul változtatjuk az elképzelést. Azt kéne jelentenie, hogy lassan, de biztosan igazságot és könyörületességet viszünk az emberi világba; manapság ellenben azt jelenti, hogy egy pillanatig sem vagyunk restek kételkedni az igazság és a könyörület kívánatos voltában: elegendő egyetlen bőszült oldal a porosz szofista tollából, hogy máris kétségbe vonjuk. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy az Új Jeruzsálem felé haladunk, holott ma azt jelenti, hogy az Új Jeruzsálem egyre távolodik tőlünk. nem a valóságot alakítjuk az ideál képére, hanem megváltoztatjuk az ideált: ez a könnyebb. (Gilbert K. Chesterton: Igazságot! /Orthodoxy/ 109-110. o.)

Korlátok és szabadság

"Lehetséges, hogy a katolikus tanítás és fegyelem olyan, mint egy fal, de ez a fal játszóteret kerít be. A kereszténység az egyedüli keret, melyben a pogány öröm fennmaradhatott. Képzeljük csak el, hogy gyermekek játszadoznak a tengerből magasan kiemelkedő sziget gyepes ormán. Míg a szirt szélén ott állt a fal, a legbolondabb játékba is nyugodtan belevethették magukat, s a sziget olyan lett, mint egy lármás gyerekszoba. Ám egy napon leomlott a fal, és elébük tárult a veszély a maga meztelenségében. Nem zuhantak a mélybe, de mikor barátaik visszatértek, ott találták őket összebújva és dideregve a sziget közepén, és ajkukon elnémult a dal." (Gilbert K. Chesterton: Igazságot! /Orthodoxy/ 149-150. o.)

A szüzességről

"Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek. Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom." (Gilbert K. Chesterton: Igazságot! /Orthodoxy/ 161-162. o.)

A kiközösítésekről

"A korai Egyház aszketikus volt, de bebizonyította, hogy nem pesszimista, egyszerűen azzal, hogy kiátkozta a pesszimistákat. A hit vallotta, hogy az emberek bűnösök, de azt tagadta, hogy az élet gonosz lenne, és azzal bizonyított, hogy megátkozta azokat, akik így gondolkoztak. A korai eretnekek elítélését mint ridegséget és korlátoltságot ítélik el, pedig valójában éppen azt volt hivatva bizonyítani, hogy az Egyház testvéri és széleslátókörű. Azt bizonyította, hogy primitív katolikusok különösen buzgón vágytak annak a kinyilvánítására, hogy nem tartották az embert teljesen gonosznak, hogy nem tekintették az életet gyógyíthatatlanul nyomorúságosnak, hogy nem tartották a házasságot bűnnek, vagy a nemzést tragédiának. Aszkéták voltak, mert az aszkétizmus volt az egyetlen lehetséges megtisztulás a világ bűneitől, de éppen kiátkozásaik mennydörgései közepette erősítették meg, hogy aszkétizmusuk nem anti-humánus vagy természetellenes, hogy a világot megtisztítani kívánták és nem elpusztítani. És megtisztítani csakis e kiátkozások tudták abban a zűrzavarban, amely még ma is összekeveri őket halálos ellenségeikkel. A dogmákon kívül semmi más nem állhatott volna ellen a képzeletgazdag invenció lázadásának, amivel a pesszimisták háborút viseltek ellene, Aeonjaikkal és Demiurgoszukkal, különös Logoszukkal és baljós Szophiájukkal. Ha az Egyház nem tart ki a teológia mellett, beleolvad a misztikusok őrült mitológiájába, még tovább távolodva az értelemtől és a racionalizmustól, az élettől és az élet szeretetétől." (Gilbert K. Chesterton: Az örökkévaló ember /The everlasting man/ 379-380. o.)

A divatról

"Ezért olyan dolog az Egyház, amely a kezdettől fogva megtartja helyzetét és véleményét, teljesen függetlenül korának eseményeitől és anarchiájától. Ezért osztogat pártatlan csapásokat jobbra és balra, a manicheusok pesszimizmusára vagy a pelagiánusok optimizmusára. Nem volt manicheus mozgalom, mert egyáltalán nem volt mozgalom. Nem volt hivatalos divat, mivel nem volt egyáltalán divat. Olyasvalami volt, ami együtt tudott működni mozgalmakkal és divatokkal, szabályozni tudta ezeket, és túl tudta őket élni." (Gilbert K. Chesterton: Az örökkévaló ember /The everlasting man/ 384. o.)

Az Egyház haláláról

Nos, ha lemerülnénk a történelem mélységeibe - ami nem áll e leírás szándékában -, gyanítom, hogy több olyan alkalmat is találnánk, amikor a kereszténységet minden jel szerint kiüresítette a kétség és közöny úgy, hogy csak a régi keresztény kagylóhéj maradt meg, ahogyan a régi pogány kagylóhéj is megmaradt olyan hosszú ideig. A különbség annyi, hogy minden ilyen esetben a fiúk voltak fanatikusak azért az ügyért, amit az atyák kényelemből elhagytak. Ez nyilvánvaló a reneszánszból az ellenreformációba való átmenet idején. Ugyancsak nyilvánvaló annak az átmenetnek időszakában, mely a 18. századból korunk sokféle keresztény megújulásába vezet.
miként néhányan az Egyházat egyszerűen a Római Birodalom részének látták, úgy később mások egyszerűen a Sötét Középkor részének gondolták. A Sötét Középkor véget ért, ahogy a Birodalom is véget ért, és az Egyháznak is velük kellett volna pusztulnia, ha ő is csupán az éjszaka árnyai közül való lett volna.
Éppen ezért legalább öt ízben látszott úgy - az ariánusok, az albigensek, a humanista szkeptikusok s Voltaire és Darwin föltűnésekor, - hogy az Egyházat tönkretették, és ebek harmincadjára kerül. És az ötből minden egyes esetben az ebek pusztultak el.
(Gilbert K. Chesterton: Az örökkévaló ember /The everlasting man/ 405. 407. 409. o.)

Vallás és tudomány

"A Szentírás értelme nagyon távol esik a magától értetődőtől és gyakran csak más igazságok fényében lehet megtalálni. Ha a szó szerinti Szentírás-tolmácsolásnak igazán és egyértelműen ellene mond valamely nyilvánvaló tény, csak azt felelhetjük, hogy a szó szerinti tolmácsolás helytelen. De annak a ténynek azután csakugyan nyilvánvalónak és megdönthetetlennek kell lennie! Sajnos, a tizenkilencedik századbeli tudósok éppen oly könnyedén ugrottak fejest abba a következtetésbe, hogy természettudományi megsejtéseik nyilvánvaló tények, mint ahogyan a tizenhetedik századbeli szektások vetették bele magukat abba a meggyőződésbe, hogy mindaz, amit a Szentírásról hisznek, megdönthetetlen magyarázat. Így csaptak össze különösen a múlt század közepén különféle magánelméletek a Biblia jelentéséről és éretlen elméletecskék a világ értelméről. A tudatlanság e két nagyon türelmetlen formája közti lompos összeütközést azután elnevezték a Tudomány és a Vallás háborújának." (Gilbert K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás, 3. f.)

Aszketizmus

"A katolikus aszkézis minden véglete, legyen az bölcs vagy nem bölcs, előzetes védekezés a bűnbeesés gonosz szelleme ellen, de sohasem kételkedés a teremtés jóságában és tökéletességében." (Gilbert K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás, 4. f.)

A XIII. század

"Senki sem értheti meg a 13. század nagyságát, ha nem fogja fel, micsoda új dolgok nőttek itt naggyá, és ha nem érti meg, hogy élő valami hozta őket létre. Ebben az értelemben ez a korszak bátrabb és szabadabb volt, mint az, amelyet renaissance-nak nevezünk. A renaissance-ban csupán régi dolgok támadtak fel és holt anyagban fedezték fel őket. Ha így nézzük; a középkoriság nem is renaissance volt, nem újjászületés, hanem naissance, születés. Nem régi templomokat másolt sírjai fölé és nem holt isteneket idézett fel az alvilágból. Új építészetet teremtett, olyan újat, mint a modern gépszerkesztés és annyira újat, hogy a gótika még ma is a legmodernebb építészet. Csak nem vesszük eléggé észre, mert utána a renaissance sokkal régimódibb építészete következett. Ebben az értelemben nyugodtan nevezhetjük a renaissance-ot visszaesésnek. Akármit is mondanak egyesek a gótikáról és a Szent Tamás-féle evangélium-magyarázatokról, annyi bizonyos, hogy ez nem volt visszaesés. Új előretörés volt, akár a gót építőművészet titáni lendülete, ereje pedig a mindent megújító Istenben nyugodott." (Gilbert K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás, 1. f.)

A világ eredete

"Mindenféleképpen képtelenség az evolucionistáknak arról panaszkodniuk, hogy elképzelhetetlen, hogy az elismerten elképzelhetetlen Isten semmiből mindent tudott csinálni és utána azt állítaniuk, hogy elképzelhető, hogy a semmi önmagától mindenné változott." (Gilbert K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás, 7. f.)

A mai eretnekekről

"Semmi sem árulkodik furcsábban a modern társadalom egyik iszonyú és alattomos kórságáról, mint az "ortodoxia" szó manapság divatos és szokatlan értelmezése. Hajdanán az eretnek azzal büszkélkedett, hogy nem eretnek. A világ hatalmasságai, rendőrségei és bíróságai voltak azok, akik eretnekek voltak. Ő azonban ortodox volt. Nem büszkélkedett azzal, hogy fellázadt ellenük, merthogy ők lázadtak fel ellene... Az ember büszke volt arra, hogy ortodox, büszke volt arra, hogy igaza van... Megannyi elfeledett pokol kínpadjára vonhatták, de el nem ismerte sohasem, hogy eretnek volna. Egypár modern kifejezésnek köszönhető, hogy most kérkedik vele. Magabiztos nevetéssel így szól: "remélem, nagyon eretnek vagyok", aztán körülnéz, és várja a tapsot. A szó, "eretnekség" nem csupán azt jelenti, hogy már nem gondolkodom tévesen; gyakorlatilag azt jelenti, hogy világosfejű és bátor vagyok. A szó, "ortodoxia" nem csupán azt jelenti, hogy nincs többé igazam; gyakorlatilag azt jelenti, hogy tévedek. Mindez valamit jelent, pontosabban: egyetlen valamit. Azt jelenti, hogy az emberek nem sokat törődnek azzal, vajon filozófiai szempontból igazuk van-e. Hiszen nyilvánvaló, hogy az embernek őrültnek kéne nyilvánítania magát, mielőtt magát eretneknek nyilvánítja...
Általánosságban szólva, bolondság egy filozófustól, ha a Smithfield Market-en megéget egy másik filozófust, mert nem értenek egyet az univerzumra vonatkozó nézeteikben. Ilyesféle gyakorta megesett a középkor legutolsó, hanyatló korszakában, és célját illetően tökéletesen kudarcot vallott. Van azonban valami, ami mérhetetlenül abszurdabb és haszontalanabb, mint az, hogy egy embert a filozófiája miatt megégetünk. Ez pedig nem más, mint annak hangoztatása, hogy az illető filozófiája nem számít... "Az aranyszabály az, hogy nincs semmiféle aranyszabály." ... Ha valaki véleményt mond a villamosokról, az számít; ha Botticelliről mond véleményt, az is. De hogy mi a véleménye a dolgok egészéről, az nem... Átkutathat bármit, csak egyetlen furcsa tárgyat tilos megtalálnia: az univerzumot, mert ha megtalálja, akkor már vallása lesz, és akkor neki vége! Minden számít - kivéve a Mindent...
Mikor a hajdani liberálisok megszabadítottak valamennyi eretneket a szájpecektől, az volt az elképzelésük, hogy ily módon vallási és filozófiai felfedezésekre jutnak. Azt gondolták: a kozmikus igazság annyira fontos valami, hogy mindenkinek külön-külön szükséges tanúskodnia. A modern felfogás szerint a kozmikus igazság annyira jelentéktelen, hogy bárki bármit mondhat - nem számít."
(Eretnekek, Szent István Társulat, Bp. 1991. 5-7. o.)

A haladásról (2)

"Amit a haladásról általában el szoktunk mondani, az valóban rendkívüli! A "haladás", ahogyan azt manapság kinyilatkoztatjuk, egyszerűen nyelvtani középfoknak felel meg, amelyhez nem állapítottuk meg a felsőfokot. A vallás, hazafiasság, szépség vagy állatias gyönyör ideáljai helyett felkínáljuk a haladás alternatív ideálját - vagyis mindazzal szemben, amit jól ismerünk, többet kínálunk fel abból, amiről senki sem tud semmit. A haladásnak, ha helyesen értelmezzük, igencsak méltóságteljes és legitim jelentése van. Ha viszont a pontosan megállapított erkölcsi ideálok ellentéteként használjuk, egyszerűen nevetségessé válik. A haladás eszménye nem áll szemben az etikai és vallási célszerűség eszményével; az igazság ennek éppen a fordítottja. Senki sem használhatja a "haladás" szót, hacsak nincs pontosan meghatározott hitvallása, megmásíthatatlan erkölcsi törvénykönyve. Senki sem lehet haladó, ha nincsenek doktrínái; sőt, azt is mondhatnám, senki sem lehet haladó, ha nem csalhatatlan - vagy legalábbis hisz valamiféle csalhatatlanságban. Mert maga a "haladás" szó irányt jelöl; s mihelyt egy kicsit is kételkedni kezdek az irányt illetően, kételkedni kezdek magában a haladásban. Nem volt még korszak, mióta világ a világ, mely kevesebb joggal használhatta volna a "haladás" szót, mint mi. Lehetséges, hogy a katolikus 12. s a filozófikus 18. században egyszer jó, máskor rossz irányba indultak az emberek, s többé-kevésbé eltérő véleményük volt arról: milyen messze vagy pontosan merre menjenek, de hogy valamilyen irányt kell követniük, abban teljesen egyetértettek, s éppen ezért a haladás megtapasztalásának őszinte érzésében volt részük. Köztünk azonban épp az irányt illetően nincs egyetértés. " (Eretnekek, Szent István Társulat, Bp. 1991. 19. o.)

A felvilágosodás

"Képzeljük el, hogy valami okból, teszem azt egy lámpaoszlop miatt nagy felbolydulás támad az utcán. Befolyásos emberek le akarják azt dönteni. Előkerül egy szürke csuhás szerzetes, aki nem más, mint a középkor szelleme, és egy skolasztikus filozófus száraz modorában elkezd magyarázni: 'Mindenekelőtt is, testvéreim, vegyük fontolóra, hogy miben áll a világosság értéke! Mert ha a világosság jó önmagában.'. S ekkor, némiképp menthető okokból a szerzetest leütik. Az emberek mind a lámpaoszlophoz rohannak, tíz perc alatt ledöntik, és hol ide, hol oda szaladgálva gratulálnak egymásnak a középkor szellemét félresöprő tetthez. Ám ahogy múlik az idő, kiderül, nem is olyan egyszerű a dolog. Voltak, akik azért döntötték le a lámpaoszlopot, mert villanyvilágítást akartak; másoknak a vasra volt szükségük; voltak, akik a sötétséget akarták, mert gonoszak voltak tetteik. Egyesek azt gondolták, hogy a gázlámpa nem világít eléggé. Mások meg azt, hogy túlságosan is világít; voltak, akik azért cselekedtek, mert össze akarták zúzni a helyhatóság gépezetét, mások meg azért, mert össze akartak zúzni valamit. És az éjszakában dúl a háború, és senki sem tudja, hogy kit csépel. Így azután - fokozatosan és elkerülhetetlenül - ma, holnap vagy holnapután, visszatér a meggyőződés, hogy a szerzetesnek végeredményben igaza volt, mert attól függ minden, hogy miben áll a világosság filozófiája. Csakhogy: amit megvitathattunk volna a gázlámpa alatt, azt most a sötétségben kell megvitatnunk."


További Chesterton-vitaminok

"Szeretem az erős protestánsokat. Tudom, hogy el fogják mondani az igazságot."

"Az Egyházat azzal vádolják, hogy elrejtette a Bibliát, ami természetesen nem igaz; de még ha igaz is lenne, akkor sem lenne olyan bámulatos teljesítmény, mint a reformációé, aminek sikerült elrejtenie minden mást a hitről."

"A reformátornak nagyjából igaza van abban, hogy mi a rossz; de általában téved abban, hogy mi a jó." 

"Amikor az emberek már nem hisznek Istenben, akkor nem semmiben sem hisznek, hanem bármiben." 

"A vallás egyik fő haszna, hogy emlékeztet bennünket arra, hogy a sötétségből jöttünk, arra az egyszerű tényre, hogy teremtettek minket."

"Ha nincs Isten, nem lennének ateisták."

"Vannak olyanok, akik gyűlölik a kereszténységet, és a gyűlöletüket egy minden vallást felölelő szeretetnek hívják."




"A kereszténységet nem kipróbálták és könnyűnek találták, hanem nehéznek találták, ezért ki se próbálták."

"Isten rejtélyei sokkal megnyugtatóbbak, mint az ember megoldásai."

"Manapság a keresztények azt szeretnék, hogy minden hitvallást dicsérjenek, kivéve a sajátjukat."

"A puritanizmus egy tiszteletreméltó kedély; egy nemes szeszély. Más szavakkal, egy dicséretreméltó tévedés."

"A tévedések nem szűnnek meg tévedésnek lenni azután sem, hogy divattá válnak."

"A Bibliában az áll, hogy szeressük a szomszédainkat, és szeressük az ellenségeinket is. Valószínűleg azért, mert általában a kettő ugyanaz."

"Maga az értelem is hit kérdése. Hiten alapul, ha azt állítjuk, hogy gondolatainknak bármiféle köze van a valósághoz."

"A kompromisszum azt szokta jelenteni, hogy: ha nincs ló, jó a szamár is. A modern államférfiaknál úgy tűnik valójában ezt jelenti: jobb a szamár, mint a ló."

"Egy detektív történet általában hat élő ember párbeszédét írja le arról, hogy egy ember hogyan halt meg. Egy modern filozofikus történet általában hat halott ember párbeszédét írja le arról, hogy hogyan tud az ember élni."

"Egy felszabadított nő az, aki azt mondja a férfinépségnek: "Nekem ti nem diktáltok"; aztán elmegy gépírónőnek."

"A szegénység szakértőin én nem a szociológusokat értem, hanem a szegényeket." 

"Az emberek általában azért veszekednek, mert nem tudnak érvelni."




"Az igazi katona nem azért harcol, mert gyűlöli azt, ami előtte van, hanem, mert szereti azt, ami mögötte van." 

"Ez az első két dolog, amit egy egészséges fiú vagy lány megérez a szexről: először is, hogy csodálatos, másodszor, hogy veszélyes."

"Az újságírás abból áll, hogy az olvasókkal, akik nem is tudtak arról, hogy Lord Jones élt, közlik, hogy Lord Jones meghalt. " 

"A jó olyan szó, aminek sok jelentése van. Például, ha valaki le tudja lőni a nagymamáját ötszáz méterről, jó lövőnek tartom, de nem feltétlenül jó embernek. "

"Magunknak köszönhetjük a barátainkat és az ellenségeinket is - de a szomszédunkat csakis a Jóistennek."

"Ha elismerésre horgászol, legjobb csalid a szerénység."

"Nem arról van szó, hogy a világ sokkal rosszabb lett, hanem hogy a hírszolgáltatás lett sokkal jobb."

"Soha senki nem talált még fel rosszabbat, mint a részegség - és jobbat, mint az ital."

"Senki nem növeszthet szakállat a pillanat hevében."

"Akik a legtöbbet tisztálkodnak, azok dolgoznak a legkevesebbet."

"Egy halott dolog is tud az árral úszni, de csak egy élő képes árral szemben."

"Egy nő arra használja az intelligenciáját, hogy a megérzéseit bizonyítja vele."

"Vannak olyan nagy emberek, akik társaságában mindenki kicsinek érzi magát. Viszont az igazán nagy emberek társaságában mindenki nagynak érzi magát."

"Ne szabadítsd meg a tevét a púpjától: talán épp teveségétől szabadítanád meg."

"Az emberi nem, amelyhez oly sok olvasóm is tartozik..."

"Aki őrült annak nem az esze van oda, hanem mindene az eszén kívül."

"Olyan okos, hogy azt a temérdek pénzt megszerezd, csak úgy lehetsz, ha elég buta vagy, hogy vágytál rá."

"Addig egyetlen ember sem tudja, hogy fiatal, amíg fiatal."

"Végignéztem az összes parkot az összes városban, de sehol sem találtam olyan szobrot, amit egy bizottságnak állítottak volna."

"Azok, akik igazán hisznek önmagukban, mind a bolondokházában vannak."


 Forrás: http://www.depositum.hu/chesterton.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tisztelt olvasóink!
A forradalmi demagógiától áthatott és/vagy igénytelen megjegyzéseket töröljük, kérjük ennek szellemében szóljanak hozzá bejegyzéseinkhez!