Prof. Walter Hoeres: A demokratizált Isten

„De nemcsak Isten imádandó felségének, hanem Krisztus egyetemes királyságának eszméje is meggyőző érv a monarchista gondolkodás mellett. Ha igaz, hogy Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, akkor bizony nemcsak testvérünk és főképp nem kollégánk, akihez azzal a nyegle, behízelgő bizalmassággal közeledhetünk, amely ma már messzemenően a katolikus istentiszteletek stílusa lett. Sokkal inkább korlátlan értelemben Urunk és Mesterünk Ő, aki azt mondta tanítványainak: „nem ti választottatok engem, hanem én titeket.” Pál apostolnak a kolosszeieknek írt levelében meggyőzően jut kifejezésre a Krisztus istensége és királysága közötti összefüggés: „Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.”.

A szerző fiatalkorából tanúsítani tudja, hogy Krisztus királyságának éppen ez a víziója volt az, amely a katolikus fiatalságot lelkesítette, és magával ragadó lendületet és egységet adott neki. A zászlók bizakodón örvendező bevonulása a templomba, melyeket aztán az oltár előtt meghajtottak; a tomboló ujjongás; a fiatalos vagányság és a mély tisztelet között ingadozó lelkesedés, mellyel az ifjúsági találkozókon fogadták a püspököt mint Krisztus helyi képviselőjét: mindez katolikus fiatalok egész generációinak meghatározó benyomásai közé tartozik. Ezzel szemben a valamikori katolikus vezetők utódai, a „Német Katolikus Ifjúsági Szövetség” (BDKJ) funkcionáriusai az Altenberg Házban [Ifjúsági Képzőközpont Odenthalban, Leverkusen mellett (a ford.)] minden ambíciójukat arra összpontosítják, hogy egy olyan „DEMOKRÁCIÁT ERŐSÍTŐ TERVEZETET” prezentáljanak, amely minden szinten az Egyház demokratizálódását irányozza elő. A katolikus ifjúsági szervezetek pedig – ebben is teljesen követve a hedonista korszellem trendjét – mind újabb siralmas állásfoglalásokban követelik a szexuális emancipációt és az Egyház erkölcstanának ennek megfelelő megváltoztatását. Még Isten felségének eszméjénél is nagyobb mértékben Krisztus királyságának tekintetbe vétele az, amelyen a Katolikus Egyház monarchikus alapvonása alapul! Míg az előbbi eszme nyilvánvalóan monarchikus alapbeállítottságot: alázatot, odaadást, tiszteletet és hálás lelkületet követel meg, addig Krisztus királyságával adódik az Egyház hierarchikus rendje, amely minden valódi demokráciát kizár, és amely több akar lenni, mint azok a „tanácsdemokrácia” és a „pasztorális teamek” közötti szituációs játékok, melyek az Egyházban főállású és önkéntes „rendszerváltoztatók” ezreinek adnak rengeteg munkát.