Nicólás Gómez Dávila válogatott maximái I.

Összefüggő világképe legfeljebb Istennek van.

Az élet a hierarchiák műhelye. Csak a halál demokrata.

A valódi problémáknak nem megoldásuk van, hanem történelmük.
A művészet nem nevel senkit, kivéve a művészt.

Vulgáris szórakozás és vul­gá­ris elfoglaltság ma már az egyetlen, ami miatt nem kell sza­bad­kozni.

A demokrata úgy védelmezi meggyõzõdését, 

hogy kinyilvánítja: aki ellene van, az elmaradt a fejlõdésben.

Ami a szellem tevékenységét elaltatja, és lassan arra csábítja őt, hogy automataként éljen, ami arra kényszeríti, hogy ne érezze az élet közvetlen ízét és értelmét, ami egy közönséges fogalmakból és ostoba szokásokból álló légvárba csalogatja, az a hétköznapi élet a maga szokványos berendezéseivel, mindennapi szükségleteivel, felületes ténykedéseivel, fiktív intenzitásával.
Márpedig az értelem, az igazi értelem elhomályosulása elõbb-utóbb erkölcsi, mi több, teológiai dimenzióba csap át.

Reakciósnak lenni annyi, mint nem bizonyos megoldásokban hinni, 
hanem élesen érzékelni a problémák összetettségét.

A reakciós nem hajlandó megerőszakolni a dolgok összeférhetetlenségeit, 
mivel egyedül a valóságnak esküdött hűséget.

A reakciós – a felvilágosodással vitatkozva – nem az egyetemes elvek létezését tagadja, 
hanem azt, hogy a felvilágosodás által hirdetett elvek ezek részei lennének.

Horváth Róbert: A konzervatív forradalom

[A "konzervatív forradalom" szellemiségével az ellenforradalmi elvek iránt érdeklődőknek foglalkozniuk kell. A mi értelmezésünk szerint az ellenforradalom célja a modernitással való leszámolás, a katolicizmus megújítása és az Imperium Christianum helyreállítása. A konzervatív forradalomból igen sokat meríthetünk, ezen célok eléréséhez, ezért szükségesnek tartottuk Horváth Róbert írását átvenni az ellenforradalmi szöveggyűjtemény lapjaira. Az írásban említett szerzők olvasását is ajánljuk!]

Mielőtt rátérnénk annak áttekintésére, hogy pontosan mi is az, amit konzervatív forradalomnak lehet nevezni, utalnunk kell a kifejezéssel kapcsolatos két súlyos félreértésre. Először is, nem lehet azonosítani napjaink különböző áljobboldali pártjainak egyidejű választási győzelmeivel. Amiről itt szólunk, az meghatározott történelmi előzményekkel rendelkező, azokra visszavezethető, szabatosan körülhatárolható jelenség. Egy hosszú távon ható, „felülről” jövő, intellektuális és szellemi akció, nem pedig egy „alulról”, a választók tömegeinek irányából megvalósuló, esetleges és múló eredmény. Ami a másik durva félreértést illeti, előre kell bocsátanunk, hogy a konzervatív forradalom nem egy „harmadik út” gondolatát foglalja magában. (A kifejezés két látszólag ellentétes tagjából – konzervativizmus és forradalom – többen jutottak erre az alapjaiban téves következtetésre.) Sem a tradicionalitás és modernitás, sem a jobboldaliság és baloldaliság kettősének viszonylatában nem kecsegtet harmadik lehetőséggel.¹ Igaz ugyan, hogy néhány, a konzervatív forradalom jelenségébe sorolt személy, mint például Ernst Niekisch, annak bizonyos fázisaiban és helyszínein gondolkoztak ilyesmiben; az is igaz, hogy mind Charles Maurras, mind Oswald Spengler élénken érdeklődtek a szocializmus különböző változatai iránt – azt azonban nem lehet vitatni, hogy a konzervatív forradalom mind eredetében, mind összességében a tradíciók oldalán álló, alapvetően jobboldali jelenség.

Az utóbbi előzetes megjegyzésen túl, ismertetőnk két lényegi ponton tér majd el a témával foglalkozó nemzetközi irodalomtól. Az első és legfontosabb, hogy a konzervatív forradalmat mi nem egy múltbéli, már lezajlott és lezárult eseménynek tekintjük, hanem olyan jelenségnek, amely napjainkban is folytatódik és tart – akkor is, ha a mediák nem foglalkoznak ezzel. Itt egy benső, csendes, ám annál nagyobb jelentőségű revolúcióról van szó, amely vagy hatást gyakorol nagyobb tömegekre, vagy nem. Bár feltartóztathatatlan, az iránya és a hozzá nélkülözhetetlen csend, valamint az egyéb események sokasága könnyen azt a látszatot kelthetik, hogy már lezárult eseményről van szó, ami azonban nem felel meg a valóságnak. A másik pont, amiben eltérünk a konzervatív forradalmat bemutató komolyabb írásoktól is, az, hogy mi a jelenséget átfogóan, lehetőségeink keretei között minden aspektusát és helyszínét felölelve, egy teljes történelmi–szellemtörténeti ívnek megfelelően mutatjuk be. Az eredet kérdésében például nem törünk lándzsát sem a francia, sem a német eredet felett: időrendben haladva mindkettőt bemutatjuk, hiszen valamilyen értelemben mindegyiket meghatározóként fogadhatjuk el, sőt egyéb eredési pontokat is számon tarthatunk.

Vendée - 1793 (Jelenet a Huhogók című filmből)

 

[Bővebben a Vendée-i felkelésről]