„Nem szabad használnunk azokat az igazságokat, amelyeket magunk nem fedeztünk
fel, és cáfolnunk azokat a tévedéseket, amelyeket nem követtünk el.”
„A tudomány gyarapítja tevékenységünket és korlátozza megismerésünket.”
„A diadalmas tudománynak, metafizikailag szólva, csak annyi sikerül majd, hogy bebizonyítsa a világ létezését. A puszta, csupasz létezést, a tiszta, üres létet.”
„A humanizmus megjelenésekor az ember érzéki tulajdonságainak tiltakozása volt a vallásos tagadás ellen; manapság a humanizmus csakis az ember szellemi tulajdonságainak tiltakozása lehet a tudományos tagadás ellen.”
„A francia tudomány hanyatlása leginkább szerzőinek prózáján mérhető le. Rosszul megírt könyvekért a franciáknak már nem kell átkelniük a Rajnán.”
„Az emberi ismeretek mennyiségét látva csak azért nem roppanunk össze saját tudatlanságunk súlya alatt, mert eszünkbe ötlik az a határtalan sötétség, amely körülveszi.”
„A tudomány csodálatosan képes megtanítani bennünket arra, hogyan tegyük a dolgokat, de alapvetően képtelen megmondani nekünk, mit tegyünk.”„A statisztika valójában a rabszolgasorba döntés eszköze. Hatásos módszer arra, hogy az egyetlen egyértelmű szubjektumot, az embert az objektumok szintjére redukálja és akként kezelje.”
„A tudomány gyarapítja tevékenységünket és korlátozza megismerésünket.”
„A diadalmas tudománynak, metafizikailag szólva, csak annyi sikerül majd, hogy bebizonyítsa a világ létezését. A puszta, csupasz létezést, a tiszta, üres létet.”
„A humanizmus megjelenésekor az ember érzéki tulajdonságainak tiltakozása volt a vallásos tagadás ellen; manapság a humanizmus csakis az ember szellemi tulajdonságainak tiltakozása lehet a tudományos tagadás ellen.”
„A francia tudomány hanyatlása leginkább szerzőinek prózáján mérhető le. Rosszul megírt könyvekért a franciáknak már nem kell átkelniük a Rajnán.”
„Az emberi ismeretek mennyiségét látva csak azért nem roppanunk össze saját tudatlanságunk súlya alatt, mert eszünkbe ötlik az a határtalan sötétség, amely körülveszi.”
„A tudomány csodálatosan képes megtanítani bennünket arra, hogyan tegyük a dolgokat, de alapvetően képtelen megmondani nekünk, mit tegyünk.”„A statisztika valójában a rabszolgasorba döntés eszköze. Hatásos módszer arra, hogy az egyetlen egyértelmű szubjektumot, az embert az objektumok szintjére redukálja és akként kezelje.”
„Napjainkban,
amikor az egykori tekintély elhalványul és az eljövendő még alig
körvonalazódik, nem látok más, vitathatatlan tekintélyt, csak az orvosét. (Nem
bomló kor kultusza volt-e Aesculapiusé is?) Csak neki bocsátják meg és felejtik el hibáit, csak az ő tekintélye támadhatatlan,
csak az ő méltóságteljes gesztusait és pompázatos fellépését vagyunk képesek
elviselni. (Minden kornak megvan a maga szigora, amellyel ítél azok felett,
akiket nem szeret, és értékeli azokat a dolgokat, amelyekben nem hisz.)
Tekintélye máris abszolút. Az egyedüli törvények, amelyeknek engedelmeskedik, a
sajátjai. Általános tisztelet övezné azt az agyafúrt zsarnokságot, amely teljes
szabadságot hirdetne, és megelégedne azzal, hogy legönkényesebb szeszélyeit
higiénikus és megelőző rendszabályokként hirdeti ki. A zsarnok, mint a higiénia
bajnoka az új szereplője annak a commedia dell’arténak, amelyet előkészítünk. Ez az orvoskultusz nem abszurd egy olyan korban, amelyik csak a testében képes
megtalálni a realitást, s az előző évszázadok értékeit elveszítette. Az, hogy
minden bizonytalan, tünékeny, kétséges, ingatag, nem áll a fájdalomra és az
öregségre, mely engem fenyeget. Hogy ne borulnék térdre az előtt, aki enyhülést
hoz, nyugalmat ígér nekem? A régi csodatévő új életre kel, s a szánalmas menet elhagyja a szent
barlangokat, a csodás hatású fákat, a lobogó gyertyáktól megvilágított
templomokat, hogy oda vonuljon, ahol az új sámán vár rá, korszerűtlen tollait
és prémjeit fehér köpenyre, szarukeretes szemüvegre és töltőtollra cserélve
fel.
Ezzel szemben én titokban megvetést érzek az orvos iránt. “Rabszolgamesterség”, mormolom – mint egy nyers római patrícius a hadonászó, éles szemű görög előtt, aki őt kezeli – én, az aszpirines és pantoponos kispolgár. Mégis, lényegében valószínűleg nem tévedek. Az orvoskultusz a szellem végleges alávetését szimbolizálja. A testi egészség itt az emberi tevékenység tulajdonképpeni célja, és én nem tudok beletörődni abba, hogy nem csupán eszköze. (…)”
Ezzel szemben én titokban megvetést érzek az orvos iránt. “Rabszolgamesterség”, mormolom – mint egy nyers római patrícius a hadonászó, éles szemű görög előtt, aki őt kezeli – én, az aszpirines és pantoponos kispolgár. Mégis, lényegében valószínűleg nem tévedek. Az orvoskultusz a szellem végleges alávetését szimbolizálja. A testi egészség itt az emberi tevékenység tulajdonképpeni célja, és én nem tudok beletörődni abba, hogy nem csupán eszköze. (…)”
Nacionalizmus és állam
„Jugoszláv
nacionalizmus ma, holnap pedig a kínai nacionalizmus. A tizenkilencedik század
talán kevésbé halott, mint hisszük.”
„Nyilvánvalóan
minden államnak megvan a maga egyéni formája, amely nem változtatható meg
anélkül, hogy elenyészne minden, ami, úgy tűnik számunkra, értékeit alkotja.
Az anyagi kontinuitás megmaradása nem elég vigasz a hajótörésben, amelyben elvész egy nemzet pótolhatatlan individualitása.
Itália valósága a város volt. E földön minden igazi élet a városfalak közötti zárt térben keletkezett.
Egy irtózatosan kiterjedt város, amely Nagy-Görögország hellén kolóniáitól Rómáig megteremtette a municipiumok konglomerátumát, egészen a középkori és a reneszánsz városokig.
Olaszország egyesítése mesterséges vállalkozás volt, amelyet a tizenkilencedik század európai nacionalizmusa ihletett és külföldiek vittek véghez: a piemonti határterület lakói. Annak, hogy sok itáliai évszázadokon át az egységről álmodott, nincs jelentõsége, ha meggondoljuk: Machiavellinek a spanyol Borgiát kellett hősként kitalálnia, és franciáknak, spanyoloknak, osztrákoknak kellett felszámolniuk a különbözõségeket ahhoz, hogy az egység eszméje megszûnjék pusztán egy elégedetlen és megkeseredett ifjonc vágyálma lenni.
Itália az az ország, amely abba pusztul bele, hogy nemzetként kell léteznie. (…) Az olaszok hősi és modernista retorikája beszédes szimptómája e jelenségnek, mivel az ékesszólás szerepe általában az, hogy megteremtse a szótestét azoknak a realitásoknak, amelyek megélt életünkből hiányoznak.”
Az anyagi kontinuitás megmaradása nem elég vigasz a hajótörésben, amelyben elvész egy nemzet pótolhatatlan individualitása.
Itália valósága a város volt. E földön minden igazi élet a városfalak közötti zárt térben keletkezett.
Egy irtózatosan kiterjedt város, amely Nagy-Görögország hellén kolóniáitól Rómáig megteremtette a municipiumok konglomerátumát, egészen a középkori és a reneszánsz városokig.
Olaszország egyesítése mesterséges vállalkozás volt, amelyet a tizenkilencedik század európai nacionalizmusa ihletett és külföldiek vittek véghez: a piemonti határterület lakói. Annak, hogy sok itáliai évszázadokon át az egységről álmodott, nincs jelentõsége, ha meggondoljuk: Machiavellinek a spanyol Borgiát kellett hősként kitalálnia, és franciáknak, spanyoloknak, osztrákoknak kellett felszámolniuk a különbözõségeket ahhoz, hogy az egység eszméje megszûnjék pusztán egy elégedetlen és megkeseredett ifjonc vágyálma lenni.
Itália az az ország, amely abba pusztul bele, hogy nemzetként kell léteznie. (…) Az olaszok hősi és modernista retorikája beszédes szimptómája e jelenségnek, mivel az ékesszólás szerepe általában az, hogy megteremtse a szótestét azoknak a realitásoknak, amelyek megélt életünkből hiányoznak.”
Szellemi korazonosság - kommunizmus
„Mindahhoz,
ami abból a ténybõl következik, hogy Oroszország kommunista állam, hozzá kell
még tenni annak következményeit is, hogy modern állam. Akár kommunista, akár orosz a szovjet állam, hasonlít az amerikaihoz abban az alapvető
tényállásban, hogy mindkettõ egyidejűleg létezik, és ez nem puszta kronológiai
egyidejűség, melynek eredményeképpen egy japán sógun kortársa egy francia
Bourbonnak, hanem sokkal inkább szellemi korazonosság, ami azt jelenti, hogy
megegyező helyet foglalnak el abban a szellemi folyamatban, amelyben a
fizikai-matematikai tudományok és technikai alkalmazásaik ötszáz éve
kibontakoznak. E tudományok és technikáik hatása a gazdasági viszonyokra és
azok nyomán az általános világ- és emberképre egységes irányban alakítja át az
eltérő történelmi anyagokat. Ezért amikor a demokratikus eszme és az ipari forradalom egyesült erői az angol
és a francia társadalom eltérő anyagára hatnak, azt láthatjuk, hogy – dacára,
például, Taine jóslatainak – csúcspontjukat egyaránt a társadalmi tekintélyek
politikai presztízsének felszámolásában érik el, szinte egyazon idõpontban
(MacMahon sikertelen államcsínye 1877-ben, az angol választási jog reformja
1884-ben), az általános választójog analóg kiszélesítésével, a törvényhozó
testület ugyanazon hegemóniájával, az államkincstár és az adózási rendszer
hasonló kisajátítási rendszerével, a szakszervezetiek azonos elõjogaival stb. A tudatos szándéknál, amely arra irányul, hogy létrehozza a történelemben a
társadalmi viszonyok egy meghatározott rendszerét (itt a minden egyén
függetlenségéből, ott a mindegyik alárendeléséből adódó igazságosságot),
fontosabb a szellemi tényállások és társadalmi következményeik egyazon autonóm
rendszeréhez tartozás.
Az orosz és az amerikai ideológia – az egyik tantételeinek komplex rendszerével és annak velejáróival, a másik az individualitás puszta igenlésének szellemi szűkösségével – kénytelen lesz majd ugyanazon kényszereknek engedelmeskedni és megelégedni két különböző nevû, de a megtévesztésig hasonló társadalommal.”
Az orosz és az amerikai ideológia – az egyik tantételeinek komplex rendszerével és annak velejáróival, a másik az individualitás puszta igenlésének szellemi szűkösségével – kénytelen lesz majd ugyanazon kényszereknek engedelmeskedni és megelégedni két különböző nevû, de a megtévesztésig hasonló társadalommal.”
„Korunk legjelentõsebb történelmi ténye nem az orosz kommunizmus, hanem egy új kínai állam létrejötte. Kína kommunista urai egy olyan birodalmat alapítanak, amelynek politikai és társadalmi struktúrája még megjósolhatatlan, lényegi erejének meglátásához nem kell azonban prófétának lenni. Míg Oroszország minden doktrínából, amelyet átvesz, vallást csinál, addig Kína világias és civil szelleme szociális és politikai elképzelésekké alakítja a vallásos eszméket. A kommunizmusnak, megszabadulva vallásos tehertételétől, az átmenetileg dezorientált lélek pótlékának szerepétől, talán éppen ott sikerül majd érvényesen megközelítenie eredeti célját.”
Olvasás és írás
„Azt a
szerzőt, aki nem érezteti könyvének első három mondatával, hogy másfajta,
összetéveszthetetlen sajátossággal van dolgunk, haladéktalanul a szemétkosárba
kell dobni.”
„A legszebb
könyvek témája ugyanaz, mint a legostobábbaké. De a szerzők nem ugyanazok.”
„Okos könyvet
olvasva okosnak érezzük magunkat, ahogyan hősnek, amikor katonazenét
hallgatunk.”
„Nagy könyv az, amelyik ugyanúgy hat ránk minden életkorban, ahogyan gyerekkorunkban hatott.”
„Emlékiratok elolvasása után óhatatlanul arra a következtetésre jut az ember, hogy minden élet, hacsak nem világítja be nagy értelem, triviális és haszontalan.”
„Nagy könyv az, amelyik ugyanúgy hat ránk minden életkorban, ahogyan gyerekkorunkban hatott.”
„Emlékiratok elolvasása után óhatatlanul arra a következtetésre jut az ember, hogy minden élet, hacsak nem világítja be nagy értelem, triviális és haszontalan.”
„Az
irodalom nem csak a képzelet játéka. Az irodalmi dimenzió nem felületes
aspektusa a világnak, hanem maga a dolgok mélysége. Az irodalom a szellem aktusa, amellyel megragadja a felszínen túli dolgokat.”
„Olvasni
tanulni: ha félbeszakítunk egy olvasmányt, hogy valami mást olvassunk, az a
szerző semmibe vétele.
Minden könyv, amely valóban megérdemli ezt a nevet, zárt rendszer, melynek összjelentése részeinek együttes hatásától függ. Valamennyi egymásra következő aspektusát szinte egyidejűleg kell érzékelni, és erre csak a szisztematikus odafigyelés képes, amely egyetlen aktusba olvasztja az időbeli sokszínűséget.”
Minden könyv, amely valóban megérdemli ezt a nevet, zárt rendszer, melynek összjelentése részeinek együttes hatásától függ. Valamennyi egymásra következő aspektusát szinte egyidejűleg kell érzékelni, és erre csak a szisztematikus odafigyelés képes, amely egyetlen aktusba olvasztja az időbeli sokszínűséget.”
„Ha a
középszerű könyvek napról napra elviselhetetlenebbnek tűnnek számunkra, nem
azért, mert ízlésünk tisztul és finomodik, hanem mert képzelőerőnk gyöngül.
Fiatalon olyan gazdag és nagyvonalú képzelőerővel vagyunk képesek olvasni, hogy a legközönségesebb anyagot is reflexek és tüzek sugározzák be. Akkor még hajnali frissességű minden hétköznapi és eltompult jelző, és minden főnév azonosul azzal a tárggyal, amelyet jelöl.
Mivel nem a tiszta szimbólumok és absztrakt jellemvonások univerzumában élünk, minden egyes szó a képek és érzések pompás kíséretét hívja elő. A gyermek egy seprűvel vagy egy székkel játszik, mert képzelőerejének szklerózisa még nem kezdődött el.”
Fiatalon olyan gazdag és nagyvonalú képzelőerővel vagyunk képesek olvasni, hogy a legközönségesebb anyagot is reflexek és tüzek sugározzák be. Akkor még hajnali frissességű minden hétköznapi és eltompult jelző, és minden főnév azonosul azzal a tárggyal, amelyet jelöl.
Mivel nem a tiszta szimbólumok és absztrakt jellemvonások univerzumában élünk, minden egyes szó a képek és érzések pompás kíséretét hívja elő. A gyermek egy seprűvel vagy egy székkel játszik, mert képzelőerejének szklerózisa még nem kezdődött el.”
„A könyv
ritkán nevelő hatású. Mindenki azzal a szellemmel olvas, amely van neki. A
könyvekben csupán előítéleteink megerősítését fedezzük fel. A könyv csak azt neveli, akinek számára eleven valóság, közvetlen és testi
jelenlét.”
„A görög
klasszikusok és a Biblia, ha lassan és rendkívül figyelmesen olvassuk őket,
elegendőek ahhoz, hogy megtanuljuk belőlük mindazt, amit az emberiség önmagáról
tud.”
„Micsoda
merészségről tanúskodik már maga az írás aktusa!”
„A szépség annak bizonyítéka, hogy alkotás jött létre; a csúnya tárgy mindössze az anyag átrendezése.”
„Az igazságnak nincs retorikája. Az ékesszólás az ingatag hit tünete.”
„Vannak stilisztikai hiányosságok, amelyeket az író nem javíthat ki új
jelzőkkel vagy más igeidőkkel, hanem csakis élete megváltoztatásával.”
„A világosan megírt könyv végtelenül értékes, mégha ostobaságokat tartalmaz is.
Az szerző, aki világosan kifejezi tévedéseit, hibáit és szellemi hiányosságait, többet segít nekünk, mint az, aki kuszán hirdet egy igazságot.”
„A művész
tévedése, hogy azt hiszi, ő hozza létre a művet, és ezért csodálni kell őt, és
ő is csodálja önmagát. Csak az mentheti meg, ha hisz annak jelentőségében, vagy
szórakoztatja őt az, amit csinál. Vagyis ha művével foglalkozik, és nem azzal,
hogy művének alkotója legyen.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Tisztelt olvasóink!
A forradalmi demagógiától áthatott és/vagy igénytelen megjegyzéseket töröljük, kérjük ennek szellemében szóljanak hozzá bejegyzéseinkhez!