Nicólás Gómez Dávila válogatott maximái II.

„Nem szabad használnunk azokat az igazságokat, amelyeket magunk nem fedeztünk fel, és cáfolnunk azokat a tévedéseket, amelyeket nem követtünk el.”
„A tudomány gyarapítja tevékenységünket és korlátozza megismerésünket.”
„A diadalmas tudománynak, metafizikailag szólva, csak annyi sikerül majd, hogy bebizonyítsa a világ létezését. A puszta, csupasz létezést, a tiszta, üres létet.”
„A humanizmus megjelenésekor az ember érzéki tulajdonságainak tiltakozása volt a vallásos tagadás ellen; manapság a humanizmus csakis az ember szellemi tulajdonságainak tiltakozása lehet a tudományos tagadás ellen.”
„A francia tudomány hanyatlása leginkább szerzőinek prózáján mérhető le. Rosszul megírt könyvekért a franciáknak már nem kell átkelniük a Rajnán.”

„Az emberi ismeretek mennyiségét látva csak azért nem roppanunk össze saját tudatlanságunk súlya alatt, mert eszünkbe ötlik az a határtalan sötétség, amely körülveszi.”
„A tudomány csodálatosan képes megtanítani bennünket arra, hogyan tegyük a dolgokat, de alapvetően képtelen megmondani nekünk, mit tegyünk.”„A statisztika valójában a rabszolgasorba döntés eszköze. Hatásos módszer arra, hogy az egyetlen egyértelmű szubjektumot, az embert az objektumok szintjére redukálja és akként kezelje.”

Nicólás Gómez Dávila válogatott maximái I.

Összefüggő világképe legfeljebb Istennek van.

Az élet a hierarchiák műhelye. Csak a halál demokrata.

A valódi problémáknak nem megoldásuk van, hanem történelmük.
A művészet nem nevel senkit, kivéve a művészt.

Vulgáris szórakozás és vul­gá­ris elfoglaltság ma már az egyetlen, ami miatt nem kell sza­bad­kozni.

A demokrata úgy védelmezi meggyõzõdését, 

hogy kinyilvánítja: aki ellene van, az elmaradt a fejlõdésben.

Ami a szellem tevékenységét elaltatja, és lassan arra csábítja őt, hogy automataként éljen, ami arra kényszeríti, hogy ne érezze az élet közvetlen ízét és értelmét, ami egy közönséges fogalmakból és ostoba szokásokból álló légvárba csalogatja, az a hétköznapi élet a maga szokványos berendezéseivel, mindennapi szükségleteivel, felületes ténykedéseivel, fiktív intenzitásával.
Márpedig az értelem, az igazi értelem elhomályosulása elõbb-utóbb erkölcsi, mi több, teológiai dimenzióba csap át.

Reakciósnak lenni annyi, mint nem bizonyos megoldásokban hinni, 
hanem élesen érzékelni a problémák összetettségét.

A reakciós nem hajlandó megerőszakolni a dolgok összeférhetetlenségeit, 
mivel egyedül a valóságnak esküdött hűséget.

A reakciós – a felvilágosodással vitatkozva – nem az egyetemes elvek létezését tagadja, 
hanem azt, hogy a felvilágosodás által hirdetett elvek ezek részei lennének.